Javult a forint, miután Varga felvázolta 2026-ot
Varga Mihály csütörtökön, a Monetáris Tanács ülése után rendkívüli sajtótájékoztatót tartott a Karmelita Kolostor melletti parkolóban röviden. Több elemző - többek között Németh Dávid, a K&H vezető elemzője szerint is - a sajtótájékoztató apropója a héten tapasztalt forintgyengülés megállítása miatt volt indokolt.

Varga Mihály elmondta, hogy 2026-ban a jegybank elsődleges célja a külföldi befektetők megnyugtatása lesz. A jegybankelnök kijelentette azt is, hogy a hangsúlyosabb szektorok (így például a tejtermelés, a gabonafeldolgozás, és a chip ipar) Magyarországon az eddigieknél kiszámíthatóbb feltételekkel tervezhetnek a jövőben, és ettől javulást vár a gazdasági mutatókban, akár a GDP előrejelzéseket is módosítani kell az elkövetkezendő hónapokban, de ennek előfeltétele, hogy tisztuljon, milyen feltételek felett van egyáltalán kontrollja a jegybanknak.
"Ha lesz haszon, lesz pénz - és mindenki tudja, hogy mi ez mit jelent."
A tegnapi 653.73 forintos euróárfolyam-csúcs sokakat megrázott, de azóta a jó irányba tendál az árfolyam, ma reggel már csak 610.25 forintot kellett adni az EU pénzneméért.

"visszafordult az árfolyam."
Németh Dávidot, a K&H elemzőjét is megkérdeztük a sajtótájékoztató után, mit tart érdemesnek megemlíteni a helyzetről. Az elemző röviden fogalmazva csak annyit mondtott: "Látszik, hogy Vargára jobban figyel a piac mint elődjére. Ezt Varga tudja, és úgy látszik, hogy az ország érdekében ezt ki is használja, egyelőre rendkívül hatékonyan. Ennek [a sajtótájékoztatónak, szerk.] egyértelműen az volt a célja, hogy amit a hét elején tapasztaltunk forintgyenglülést megállítsa, és egyelőre úgy tűnik, hogy ez annyira jól sikerült, hogy visszafordult az árfolyam. Szerintem ennek mindenki örül."
Kérjük, támogassa a Klasszhíreket havi vagy rendszeres támogatás formájában.